Programok Szentendrén

Ötletek a szabadidő eltöltésére

Rengeteg program lesz pünkösdkor a Skanzenben

2016. május 09. 19:41 - Programok Szentendrén

Május 15-én és 16-án több száz gyerek mutatja be a pünkösdölés szokását a szentendrei Skanzenben, és összegyűlnek az országból a szellemi kulturális örökségüket példásan őrző közösségek, mint a matyók, busók, kalocsaiak is, de külföldi vendégek is érkeznek Lettországból a Pünkösdi Örökség Fesztiválra.

 skanzen_punkosd.jpg

Pünkösdi néphagyományok felelevenítése

Pünkösdvasárnap és -hétfőn kislányok hada vonul a Skanzenben portáról portára egész nap: a királynéjáráson a nagyobbacska lánykák fátyollal letakarva, énekelve vezetik a legapróbbat, jókívánságokkal és termékenységvarázsló mondókákkal halmozva el a házak lakóit. 

A másik legismertebb ünnepi szokás, a királyválasztás is megelevenedik, sőt bárki beállhat a vetélkedésbe, ahol eldől, hogy ki lesz az idei pünkösdi király. A győztes pedig eljátszhat azzal a gondolattal, hogy ha száz évvel korábban született volna, akkor most a hagyományok szerint egy évig minden lakodalomba, mulatságra meghívást kapna, minden kocsmában ingyen ihatna, sőt a lovára, marhájára is a többi legény viselne gondot.

A Skanzen Szent Anna kápolnájába betérők a mendei pünkösdi templomdíszítés mai napig élő hagyományának részesei lesznek, segíthetnek nyárfákat állítani a két padsor közé, amelyekre szalagokat, kézzel hímzett és horgolt kendőkből pillangókat helyeznek.

Örökséget őrző közösségekkel lehet együtt ünnepelni

Ha valaki kíváncsi a matyókra, a busókra vagy a kalocsai pingáló asszonyokra, most nem kell több száz kilométert utaznia az országban, hogy találkozhasson velük, mert a Skanzen pünkösdi fesztiválján évről évre összegyűlnek a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékére felkerült magyar közösségek, és a látogatók elé tárják sokszínű hagyományaikat; táncolnak, zenélnek, énekelnek, főznek, kézműveskednek a múzeum portáin.

Itt lesznek az idén is a busók félelmetes famaszkjaikkal, a mohai tikverőzők színes rongykosztümben. A solymászok madaraik tudományával büszkélkednek, a halasiak bepillantást engednek a csipkevarrás titkába. A kalocsai asszonyok hímzésmintákat terveznek és pingálnak, a mezőkövesdi közösségnél pedig bárki matyóvá válhat a díszes viseletet magára öltve. Tápé közösségénél kicsik és nagyok beleleshetnek a gyékényszövés titkaiba, a mezőtúriaknál és a magyarszombatfai fazekasoknál kipróbálható a korongozás. A kőszegieknél kiderül, mit jelent a „Szőlő-Jövés” ünnepe, de bemutatkozik Sárköz is gyönyörű szőtteseivel, hímzéseivel, gyöngykalárisaival. A két nap során a vendégek megtekinthetik a bukovinai székelyek betlehemes játékát, a hegyi pásztorokról elnevezett csobánolást, de a bólyi, húsvéti Emmausz-járást is.

Nem lesz hiány finomságokban: a borsodnádasdiak molnárkalácsot sütnek, a szatmári nénik szilvalekváros falatokkal kényeztetik a hozzájuk betérőket, a karcagiaknál bográcsokban rotyog a híres birkapörkölt, az Al-Dunai halászoknál az ízes halászlé.

Új örökségek is bemutatkoznak az idei esztendőben, hiszen a rendezvény vendégei lesznek az örökségjegyzékre tavaly felkerült kékfestő hagyomány mesterei és a rábavidéki szlovének vidám rönkhúzó szertartásának szereplői is.

A látogatók különleges városi szokásokkal, így az egri fertálymesterek titkos tevékenységével és a selmeci diákok víg nótáival, avatási szokásaival is megismerkedhetnek, de azt is megtudhatják, hogy Cegléd polgárai miért indultak gyalogszerrel Torinóba Kossuth Lajos meglátogatására.

Akik más nemzetek hagyományaira is kíváncsiak, azok felkereshetik a Lettországból érkező díszvendégek portáját is, ahol megismerkedhetnek a távoli Suiti régió különleges kultúrájával, amely az UNESCO veszélyeztetett örökségeket nyilvántartó listáján szerepel. Részesei lehetnek a közösség különleges énekhagyományának, tanulhatják táncukat és zenéjüket, megkóstolhatják finomságaikat, gyönyörködhetnek kézműves termékeikben és a gyönyörű lett viseletben is.

A látnivalók kavalkádjában többféle túraútvonal-javaslattal segítik az eligazodást a szervezők.

Színpadi programok

A fesztiválszínpadon idén is színesnél színesebb előadásokat láthatnak az érdeklődők. A matyók, a kalocsaiak csodálatos viseleteikben kápráztatják el a nézőket, a mohácsi busók a sokacok táncából adnak ízelítőt. A solymászok érdekes bemutatóval készülnek, a selmeci diákok víg dalolással örvendeztetik meg a pünkösdölő közönséget. A lett vendégek táncosai és zenészei is megjelennek a fesztiválszínpadon, és hogy az örökségek átadásában a legkisebbek is részt vehessenek, gyerekcsoportok is lehetőséget kapnak a megmutatkozásra.

Örökségfán lobognak a színes szalagok

Éppen 10 éve, 2006-ban csatlakozott Magyarország az UNESCO szellemi kulturális örökségéről szóló egyezményhez. Az ünneplés jegyében a Skanzenben működő Szellemi Kulturális Örökség Igazgatóság életre kelti szimbólumukat, az ujjlenyomat-mintázatú fát: egy gyönyörű szelídgesztenyefa „örökségfa”-ként várja, hogy a fesztiválon részt vevők – szereplők és látogatók – feldíszítsék a fát saját üzeneteikkel, emlékeikkel, ujjlenyomatos színes szalagjaikkal, így hagyva nyomot a világban.  

 

A részletes program ide kattintva található.

Szólj hozzá!

Kőválasz - a Baltazár Színház előadása Szentendrén

2016. május 09. 19:22 - Programok Szentendrén

Az 1998. januárjában alakult Baltazár Színház Magyarországon az egyedüli hivatásos színtársulat, amely értelmi sérült színészekből áll. A társulatot működtető Baltazár Színház Alapítvány úttörő feladatot lát el azzal, hogy a fogyatékosságot háttérbe szorító és a művészi sorsot előtérbe helyező látásmóddal rendelkezik.

kovalasz-a-baltazar-szinhaz-eloadasa-original-15757.jpg

Megteremti, hogy sérült emberek a tehetségükből éljenek meg. Működésének alapja, hogy előadásai társadalmilag ne kirekesztve készüljenek és kerüljenek bemutatásra. Az előadásokat ne "ahhoz képest" ítéljék meg, hanem önmagukért.

"A mai negyveneseket az elmúlt háború érlelte nemzedékké. Sötét keret, tragikus indulás. Mégis úgy érzem, kevés nemzedék kapott szélesebb és egyetemesebb tanítást útravalóul. Legszomorúbb, legtragikusabb tapasztalatunk a leggyümölcsözőbb, ha gyökerében ragadjuk meg. A kor kezünkbe adta a nagy korok és nagy művészetek ritka lehetőségét, ami csak a legmezítelenebb tapasztalatok birtokában lehetséges: hogy a valódi tragikumot valódi örömre változtassuk át." Pilinszky János 1965. április 25. -

Mi, mai negyvenesek már békeidőben születtünk. A háború szüleink és nagyszüleink sorsán keresztül válik életünk részévé. A borzalmakat saját bőrén nem tapasztalt nemzedékünk mégsem él azzal a lehetőségével, hogy örüljön a békének, amelyet háború nélkül kapott. Ez a legnagyobb adomány számunkra, ezért merjünk önmagunk lenni és teljes életet élni. A háború családokat tett tönkre, szerelmeket rombolt szét. Békében a szerelmeket mi romboljuk szét. Ma boldogságunk csak rajtunk múlik. -  Elek Dóra 2008. március. 25

Játsszák:
Erdős Balázs, Fehér Dániel, Horváth Szilvia, Janzsó Cecilia, Keresztes Anna, Kovács Veronika, Kudari Réka, Medetz Attila, Raffael Erzsébet, Szilvásy Márton, Taligás Anna, Vörös Ferenc, Varga Klári, Kecskés Karina, Müller Péter Sziámi, Müller Brúnó Noé, Darvas Ferenc

Író: Vörös István

Zene: Darvas Ferenc

Rendező: Elek Dóra

Időpont: 2016. május 24. 18 óra

Helyszín: Pest Megyei Könyvtár Színházterme

Belépőjegy: 1500 Ft, diák/nyugdíjas/csoportos(5 fő felett): 1000 Ft
Jegyvásárlás: Dunaparti Művelődési Ház  (Duna-korzó 11/a, 26/312-657) és az előadás előtt a helyszínen.

Szólj hozzá!

Világsztár érkezett Szentendrére

2016. május 08. 07:42 - Programok Szentendrén

Több éve nem fordult elő, hogy a nemzetközi kortárs képzőművészet élvonalához tartozó alkotó önálló kiállítási projektet hozzon létre Magyarországon. A japán Chiharu Shiota itt építi meg Emlékeső című installációját.

emlekeso1.jpg

A neves művész sok ezer méternyi piros fonallal hálózza be a kiállítóteret, melyre régi fémkulcsokat helyez. Az elmúlt hetekben magyar civilek gyűjtötték a kulcsokat – munkájuk eredményeképpen mintegy 22 ezer darabot használhat fel a művész. A kiállítás – melynek kurátora Gulyás Gábor – két helyszínen látható: a Szentendrei Képtárban és a vele szemközti Kmetty Múzeumban. Az előkészületek sikeresen befejeződtek, már a művek installálása zajlik. A tárlat május 13-tól látogatható.

Forrás: magyarmuzeumok.hu

Szólj hozzá!

Jótékonysági Kinizsi Futás immár 15. alkalommal Szentendrén

2016. május 04. 10:52 - Programok Szentendrén

Idén is megrendezik a már hagyományos Kinizsi Futást Szentendrén a város önkormányzata a Szentendrei Kinizsi Honvéd Sportegyesület és a Magyar Honvédség Altiszti Akadémia együttműködésével. A versenyre május 7-én, 9 órától várják a jelentkezőket a Postás strand melletti kerékpárúthoz.

kinizsi-futas-212x300.jpg
15. KINIZSI
Szentendrei, utcai futóverseny
(Kistérségi Iskola Bajnokság)
Helyszín: Szentendre, Postás strand melletti kerékpár út

  Futamok: Táv: Rajt :
1. 2009 –   után       születettek 300 m           kb. 09:30
2.   2007-2008–ben születettek

  1km

 

  2km

kb. 10:00

 

kb. 10:40

3.   VIP váltóverseny
4. 2005-2006–ben születettek
5. 2003-2004–ben születettek 4km kb. 10:45
6. 2001-2002-ben  születettek
7. 2000 és előtte született nők (ifi,junior,felnőtt,senior,veterán) 6km kb. 11:30
8.

2000 és előtte született férfiak

(ifi,junior,felnőtt,senior,veterán)

6km kb. 12:15

Előnevezés: www.szkhse.hu 2016. május 4-ig!

Nevezési díj: tartós élelmiszer, megunt használható játék, könyv.
Futás mellett akadálypálya, lövészet, íjászat, kerékpározás, és az érdeklődők együtt evezhetnek Horváth Csaba olimpiai bajnokkal!
Helyszíni nevezés: Szentendre, Postás strand

Az előnevezettek csoportos -nevelő, szülő által végrehajtott- regisztrációjára, rajtszám átvételre, akkor van lehetőség, amennyiben azt előre e-mailben jelzik. szkhse@gmail.com

A nevezési díj tartalmazza: befutó érem, energiapótlás;
Szentendre Város Önkormányzata felajánlásaként a legtöbb sportolót felvonultató óvoda, iskola tárgyjutalomban részesül.

További információ: www.szkhse.huszkhse@gmail.com

Szólj hozzá!

Bányavakság - a Szkéné Színház vendégelőadása

2016. április 28. 19:27 - Programok Szentendrén

A többszörösen díjnyertes Bányavirág című darab folytatása a Bányavakság. A polgármester választás előtt álló falu jelenlegi első embere rendőrt hív a központból, hogy leleplezze a másik polgármester jelölt korrupt ügyleteit.  A megérkező rendőr az országban a többséghez, de a faluban a kisebbséghez tartozik.

banyavaksag.jpg

A „revizor” végül nemcsak a konkurencia ügyleteit tárja fel, de a regnáló polgármester machinációira is fényt derít. Így a két leleplezett bűnözőnek nem marad más választása, mint összefogva megölni a rendőrt, ezzel vállalva közösséget egymással.

Szereplők: Kaszás Gergő, Bozó Andrea, Eke Angéla, Epres Attila, Tóth József
Rendező: Csizmadia Tibor

Dátum: 2016. április 30. 18 óra Helyszín: Pest Megyei Könyvtár Színházterme
Jegyárak: 2.650 – 2.990 Ft. Jegyek válthatók a Tourinform Irodában (Dumtsa J. u. 22. telefon: 26/317-966, e-mail:tdm@szentendre.hu).
Szólj hozzá!

Majális a Czóbel parkban

2016. április 27. 19:25 - Programok Szentendrén

Az idei majális fő rendezvényei a Czóbel parkban lesznek, 10 órától táncbemutatók, koncertek, kézműves bemutatók, streetball bemutató, retroautó bemutató vár mindenkit! Este fél 7-től a Vasárnap Dél együttes koncertje zárja a programokat, a P’Art Moziban délután 5-től a Csapd le csacsi! című filmet vetítik. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők!

majalis2-1-mpt0iskx4tsweqpur5zononx1j91ergf31sck51uns.jpg

Városi Majális - 2016. május 1. vasárnap, 10.00-20.00

Czóbel Park

10.00-10.45 Vuk-Bábszínház gyermekeknek
11.00-11.30 Body- Holy Dance Club növendékei és az Euro-Gym csoport bemutatója
11.45-12.10 Szentendrei Kenguru kötélugró diáksportkör bemutatója
12.20-12.50 Afrodité Hastánccsoport
13.00-13.15 Bailar Tánciskola bemutatója
13.20-13.50 Diamond Tánc és Sportegyesület bemutatója
14.00-14.45 Schwartz Dávid kiskoncert
15.00-15.30 Csillagszeműek táncegyüttes bemutatója
15.45-16.15 Zumba Éva és taníványai bemutatója
16.30-17.00 Welldance Sporttáncegyesület bemutatója
17.10 -18.10 Pink Panthers Akrobatikus Rock and Roll tánccsoport bemutatója
18.30-20.00 Vasárnap Dél együttes koncert
Műsorvezető: Schwartz Dávid

Társprogram:
Rodin
Időpont: 11.00-13.00 óra
Biztos Szikla gyerekprogram közreműködésével STREETBALL bemutató

P’artMozi
Időpont: 17.00 óra
Csapd le csacsi! – magyar vígjáték
A belépés díjtalan!

Kísérőprogramok:
– kézműves foglalkozások gyerekeknek
– Makedó kreatív építőjáték gyermekeknek
– Rendőrségi bemutató: 10.00-13.00 biztonsági őr szimulátor, tanpálya
– Retroautó bemutató 10 órától a Lázár cár téren
– Retro majális plakátkiállítás a Czóbel parkban

A műsorváltozás jogát fenntartják!

Szólj hozzá!

E hétvégén tavaszi virágzással kezdődik a Dumtsa Korzó!

2016. április 26. 19:10 - Programok Szentendrén

Kulturális és kulináris fesztivál Szentendre sétálóutcájában 2016. április 29. - október 16.

Néhány évvel ezelőtt civilek indították útjára Szentendre belvárosában a Dumtsa Korzó hétvégi programsorozatot. 

dumtsa1.jpg

A Dumtsa Korzó egyedülálló hangulatot varázsol Szentendre belvárosába, ahol a látogatók élményeket gyűjthetnek az utca színes kínálatából, a bútorokból kialakított utcai enteriőrökben üldögélhetnek, beszélgethetnek, régi barátokkal futhatnak össze, és új ismeretségeket köthetnek. Amellett, hogy a rendezvénysorozat programja követi az ünnepeket és a helyi hagyományokat, minden hét újdonságot, meglepetéseket tartogat majd.

Jól megfér itt egymás mellett a gasztronómia, a művészet, a zene, a játék. Felnőttek és gyerekek egyaránt találhatnak maguknak kellemes kikapcsolódást.

Tematikus hétvégéken megismerkedhetnek, megkóstolhatnak a látogatók egy-egy aktuális zöldséget/gyümölcsöt és annak minden változatát a spárgától a szőlőig, és jelen lesznek a különleges gasztronómiai csemegéket (szarvaskolbász, termelői sajtok, ürmös bor, vagy a macaron), biotermékeket, süteményeket, fűszereket árusító helyi és környékbeli termelők.

Fiatal tehetségek és ismert és neves helyi és környékbeli képző- és iparművészek, kézművesek mutatkoznak be munkáikkal, betekinthetnek galériák, antikvitások, antikváriumok gyűjteményeiben és az idén Korzó többször is helyet ad a KOMP-nak, a Kortárs Művészeti Piacnak.

A neves és amatőr "utcai zenészek" tábora kibővül, a tavalyi kedvencek mellett új fellépőket, változatos műfajokat ismerhetnek meg, és ha bárki tehetséget érez magában, csak jelentkeznie kell, és bemutatkozási lehetőséget is kaphat.

Nagy hangsúlyt helyeznek a szervezők a gyerekek és családok minőségi szórakozására. A gyereksátor állandó kézműves foglakozásai és a logikai játékok mellet további izgalmas programokkal várják a gyerekeket, újra felvehetik a kuktasapkákat, agyagozhatnak, táncolni tanulhatnak, és a régi hagyományokkal is megismerkedhetnek.

Íme az első hét programja:

Április 29-30. - Május 1.
TAVASZI VIRÁGZÁSSAL INDUL A DUMTSA KORZÓ - Részletes program
Április 29., péntek
11.00-21.00 Képző-, iparművészeti és kézműves vásár
Gyerekprogramok
14.00-20.00 Ingyenes játszóház gyerekeknek
11.00-20.00 Magicbox játékos logikai foglalkozások 3-90 éveseknek
Április 30., szombat
11.00-21.00 Képző-, iparművészeti és kézműves vásár
11.00-21.00 Virágos Porta - Egyedi virágkötészeti alkotások és ajándékok bemutatója és vására
11.00-16.00 Virágba öltözik a Korzó - Csatlakozz a díszítéshez, és akár Te is hozz magaddal virágot a Korzóra!
13.00-tól Májusfa díszítés
16.30 A Dumtsa Korzó ünnepélyes megnyitója
Gyerekprogramok
11.00-20.00 Magicbox játékos logikai foglalkozások 3-90 éveseknek
13.00-20.00 Kézműves foglalkozás kicsiknek és nagyobbaknak
13.00-20.00 Ingyenes játszóház gyerekeknek
Zene és tánc programok
17.00-18.00 Opanke táncegyüttes - Élőzenés táncház a Táncművészet világnapja alkalmából
Helyszín: Dumtsa színpad előtt
18.00-20.00 Zrínyi pop duó
Swing manouche, Django-jazz popzenei köntösben
Helyszín: Dumtsa színpad
Május 1., vasárnap - Anyák napja
10.00-20.00 Képző-, iparművészeti és kézműves vásár
10.00-20.00 Virágos Porta - Egyedi virágkötészeti alkotások és ajándékok bemutatója és vására az Anyák napja jegyében
13 órától Virágos kapu díszítés - Ha kedved van, csatlakozz Te is!
Helyszín: Dumtsa színpad előtt
16.00-16.30 Tavaszköszöntő - Dalolós játékok a Püspökmajori Óvoda gyermekeivel Anyák napján
Gyerekprogramok
10.00-19.00 Magicbox játékos logikai foglalkozások 3-90 éveseknek
10.00-19.00 Kézműves foglalkozás kicsiknek és nagyobbaknak
10.00-19.00 Ingyenes játszóház gyerekeknek
Zene
16.30 órától Demeter Erik Anyák napi koncertje
Helyszín: Dumtsa színpad
Szólj hozzá!

Alkotónapi forgatag május elsején a Skanzenben

2016. április 26. 10:51 - Programok Szentendrén

Május első napját alkotókedvvel köszöntik a Skanzenben, hiszen a hagyományokhoz híven idén is megrendezik, sorjában 18. alkalommal az Alkotónapot. Gyerekprogramok garmadájával készülnek, lesz szobrászkodás, batikmese, bábjáték, zene és tánc. Ezen a napon kerül sor az új gyermek-élménypontok felavatására is.

skanzen_alkoto.jpg

A nap témája ezúttal az alkotó családok és a családos alkotások. Az Alkotónapot a hagyományoknak megfelelően az idén is pályázat előzte meg, amelyre több mint 300 munka érkezett. Az ötletesnél ötletesebb pályaműveket a nagyközönség számára kiállításba rendezik, amit a program keretében nyitnak meg május elsején.  A grafikák, festmények mellett akadnak a kiállításban szokatlan alkotások is, ilyen az ablakokba zárt világ, az álom szőtte takaró vagy a nagyik kincses doboza.

A délelőtti (10.30-kor kezdődő) amfiteátrumi megnyitón az „Armárium” divatbemutatón lánykák és babáik a Szombathy Márta által tervezett ruhákban vonulnak fel, ezt 10.50-kor a HolddalaNap Zenekar maszkos, táncos, óriásbábos koncertje követi. Ezután kerül sor az alkotónapi pályázat díjainak kiosztására, a kiállítás megnyitására és az új gyermek-élménypontok felavatására.

11 alkotó család 57 tagja arra vállalkozott, hogy ezen a napon bemutassa alkotó tevékenységét a Skanzenben. Kiderül, hogy születik egy batikmese, mi kell a virágszőnyeg szövéséhez, hogyan tudja egy Napraforgó mesébe öltöztetni a májusi népszokásokat úgy, hogy a Pereputty zenekar húzza a talpalávalót. Azt is kipróbálhatják a vállalkozó kedvűek, hogy miként lehet mozaikot készíteni a Tiszaderzsi mozaik mintájára. A Kristály Alapítvány kiterjedt családi körében részt vehetnek az érdeklődők a Ki vagyok én? zeneterápiás foglalkozáson, akrobatikus táncot csodálhatnak, vagy akár zenére is festhetnek, míg vetítést néz a család többi tagja. Testvérével közösen írt dalait kortárs hangszereléssel kísérve adja elő Pongó Réka, miközben néptáncosok illusztrálják azt. Szűk Norbert festőművész nagyméretű villámkarikatúrákat készít a modellt álló családokról, amit emlékül haza is vihetnek, miközben felesége, Dezséry Szűk Dorottya fotóművész képeinek mini tárlatát nézhetik, vele beszélgethetnek a fotózás rejtelmeiről. A híres népzenész Csoóri család Kerek zenekarának muzsikájával, a Kovács család árny-bábjátékkal, a Vass-Molnár család pedig mozgásos játékával örvendezteti meg a látogatókat.

A rendezvény során a múzeum Felföldi mezőváros tájegysége igazi vásártérré alakult át, ahol a Pest-Budai Kézműves és Népművészeti Közhasznú Egyesület mesterei és családtagjai kínálják vesszőből, cserépből, csuhéból, szalmából, fából, szaruból, vászonból készült portékáikat, és engednek bepillantást mesterségbeli tudásukba. Felhangzik majd a kintornás szívbemarkoló zenéje és az Egyesülethez közelálló fiatalokból alakult Hencida zenekar moldvai muzsikája, amire bárki táncra perdülhet. Az alkotásra még május 1-jén is lesz lehetőség; virágszőnyeget szőhetnek, szobrászkodhatnak, batikolt papírból májuskosarat készíthetnek, tűnemezeléssel figurákat, de még a vendégmúzeum, az egri Dobó István Vármúzeum „Gárdonyi-kuckójába” is bebújhatnak a történelem iránt érdeklődők.

Részletes program a skanzen weboldalán, IDE KATTINTVA található.

Szólj hozzá!

Látnivalók Szentendrén I.

2016. április 23. 21:10 - Programok Szentendrén

Görögkeleti püspöki székesegyház (Beograda)

Szentendrén több templom is található. Ezeket feltétlenül érdemes megnézni belülről is, ha a macskaköves belvárosban sétálgatunk. A város soknemzetiségű, építészeti stílusát elsősorban a törökök elől menekülő görögök, szerbek, dalmátok, bosnyákok határozták meg. 

gorogkeleti_puspoki_szekesegyhaz_beograda-4-o.jpg

Már Nándorfehérvár eleste után érkeztek szerbek a dunakanyari kisvárosba, de nagyobb számban 1690 körül telepedtek le. 

1696-ban Csarnojevics Arszenije pátriárka kérelmet intézett a Budai Kamarai Adminisztrációhoz, hogy Pesten lakást jelöljenek ki számára és mivel ez nem történt meg, így szentendrei (Izbég) központtal jött létre a Budai Szerb Ortodox Püspökség.

A mai püspöki székesegyház helyén középkori templom állt. A Belgrádból érkezett betelepülők kőből építették fel templomukat, ezért ezt a templomot mind a mai napig Belgrád-székesegyháznak nevezik.

A Nagyboldogasszony tiszteletére szentelt püspöki székesegyház a szentendrei templomok közül rangjához méltóan a legdíszesebb és leginkább tiszteletparancsoló épület, ám méretei kevésbé érvényesülnek, mivel a püspöki palota és a szerb ortodox egyházművészeti Múzeum kertjében, évszázados fák ölelésében, kőkerítéssel elkerített területen fekszik.

belgr.jpg

A torony falában talált tábla szerint az épület 1732 és 1734 között épült fel. A ma látható katedrális – melynek tervezője ismeretlen – alapkövét 1758-ban tették le. A falak 1762-ben már álltak, míg a tetőzet 1763 nyarán készült Webber ácsmester tervei szerint. 1765 és 1770 között elkészült a díszítőmunka és berendezés is. A díszes kapu Jung József 1767-ben tervezett aszódi Podmaniczky-kastély kapuival mutat rokonságot. A kőműves munkálatok Pfister András, a templomkert falának építése Rombold Mihály nevéhez fűződött. A kaput ékesítő díszvázákat Ginesser Márton mester készítette 1772-ben.1811-re készültek el az üvegezési munkálatok Fischer Ferenc munkái nyomán. 1881-ben templom toronysisakját egy szélvihar ledöntötte. 1883-ban a belső falak festését felújították. A harangokat az 1885-ös tűzvész után újjá kellett önteni. 1891-ben kirabolták a székesegyházat és több értékes berendezését elvitték.

A templom főhomlokzata, a helybéli szerb templomokéhoz hasonlóan, nyugatra néz, a szentély pedig keletre, ehhez ugyanis az ortodox egyház – eltérően a római katolikusoktól – még a barokk idejében is rendíthetetlenül ragaszkodott.

A templom 48 méter magas, főhomlokzati harangtornya, a szentendrei tornyok közül a legmagasabb. Rokokó stílusú, faragott ajtajú főkapuja fölött egy korábbi ablaknyílás kőkeretét láthatjuk, majd följebb helyezkedik el a kórusablak. A főhomlokzatot dór féloszlopok tagolják. Az íves, csigás oromfal párkányán rokokó kancsó és kőobeliszk helyezkedik el. A harangtornyot vízszintes párkányzatok három emeletre tagolják. A templom legtöbb ajtaja és ablaka félköríves.

A támpillérekkel tagolt oldalhomlokzat torony felőli első mezőjében a torony alatti átjáró folyosó és előcsarnok kicsi kapui láthatók. Nagyjából az oldalsó homlokzatok felénél helyezkednek el a templom legpatinásabb külső díszei, a faragott prágai rokokó díszkapuk, melyeknek díszes faragványain Jézus Krisztus kínvallatásának jelvényei láthatók. Az ajtószárnyakat tölgyfából faragták.

A 32 méter hosszúságú, 14 méter szélességű és 15 méter belső magasságú székesegyház belseje és berendezése kimagaslóan értékes. A nagyméretű ikont Ösztovics Vazul szerémségi festőművész készítette 17771781-ben. Említésre méltó az aranyozott, hársfából faragott szószék, valamint a baldachinos püspöki trón is. A templom három részre: a nők, az egy lépcsővel mélyebben fekvő, férfiak templomára és a szentélyre tagolódik. A hajót négy szakaszra tagolódó csehsüveg boltozat fedi. A boltszakaszokat hevederívek választják el egymástól. A szentély előtti, kosáríves térbővületeket horonyboltozatos, lapított negyedgömb-kupola fedi. A középen ívesen előrenyúló kórusépítmény két dór márványoszlopon nyugszik. Az ortodox istentiszteleti rendtartás előírása szerint aliturgiát a híveknek állva kell végighallgatniuk, ezért a szentendrei székesegyházban sincsenek padok, csupán néhány támaszkodószék a falak mentén, a jómódúak és előkelők számára.

Itt nyugszik Vujicsics Tihamér zeneszerző.

A templom kertjében, a kőfal mentén számos kőből és márványból készült sírkő látható.

A templom főbejárata mellett áll az ún. pátriárkai épület, melyben a szájhagyomány szerint III. Arszenije pátriárka lakott.

A templomkertben található a Szerb Egyházművészeti Múzeumot, melyet a korábbi lelkészlakásokból alakítottak ki 1964-ben. Az ország minden területéről érkeztek ide mirták, ikonok, kendők, terítők, evangéliumok és egyéb egyházművészeti és egyháztörténeti érdekességek.

Az ortodoxok száma az 1790-es években volt a legmagasabb, 2036 fő, ekkor a püspöki templom parókiájához 366 fő tartozott. Létszámuk már a beköltözés után csökkenni kezdett, 1796-tól 1828-ig már csak hét lelkész szolgált (templomonként egy). A 19. századi rohamos csökkenés után jelenleg kb. 100-120 ortodox lakosa van Szentendrének. A város szerb templomai közül már csak itt tartanak rendszeres istentiszteleteket.

Forrás:wikipédia

Szólj hozzá!

Új élménypontok gyerekeknek májustól a Skanzenben

2016. április 22. 18:10 - Programok Szentendrén

Az új, izgalmas helyszínek között szerepel csodacsűr, bábszínház, kisbolt, magyar népmeséket megjelenítő játszótér, fotóműterem, gyerekgazdaság.

Élménypontok gyerekeknek? Egy népi építészettel és életmóddal foglalkozó múzeumban?

elmenypontok.jpg

A szentendrei Skanzen a kicsik számára olyan, mint egy óriási játszótér: szabadon futkoshatnak, játszhatnak, biciklizhetnek, állatokat leshetnek meg, sőt, olyan izgalmas tevékenységekbe is bekapcsolódhatnak, mint a kenyértészta dagasztása vagy a gyertyakészítés.  És ez jól is van így; mindannyian tudjuk, hogy a közös családi élmények, az örömteli együttlétek, az igényesen eltöltött szabadidő meghatározó a gyerekek fejlődése szempontjából.

A skanzenesek évtizedek óta dolgoznak azon, hogy olyan közeget biztosítsanak a családok számára, ahol élményekkel, tudással gazdagodhatnak, ahová felnőtt és gyerek számára is öröm eljönni. A múzeumban felhalmozott hihetetlen mennyiségű tárgyi örökséget és szellemi tudást nemcsak megőrizni akarják, hanem tovább is szeretnék adni, de úgy, hogy az befogadható, érdekes és emlékezetes legyen.

Ezért úgy döntöttek, hogy a már működő, úgynevezett élő múzeumi helyszínek mellé  –  ahol kicsik-nagyok kipróbálhatják a cipósütést, a gyertyamártást, elleshetik a füvesasszonytól a gyógyteák kotyvasztását, felfedezhetik a vízimalmot működés közben, kötelet verhetnek, bőrműveskedhetnek  –  új élménypontokat hoznak létre, hogy még izgalmasabb legyen a gyerekek számára is a látogatás.

Készül például egy varázslatos játszótér, ami Kő Boldizsár szobrász és alkotótársainak munkája, akik az ország legkülönlegesebb, bűvös játszótereit készítették: a Zöld Pétert a Millenárison, a Mátyás királyosat Visegrádon, a Tündér Ilonásat a Holnemvoltban.  A skanzenbeli Mesekert játszótéren olyan magyar népmesék elevenednek meg, mint A kisgömböc, Az iregi kakasok és mindannyiunk kedvence, A kismalac és a farkasok. A játékok között szerepel a kisgömböcös szereplőket táncoltató hinta, kakasos mászóoszlop, a csalafinta kismalacot megmozgató mókuskerék.

A Csodacsűrben óriásira nagyított tárgyak töltik meg a helyiséget, melyek egy terített asztal elemeit jelenítik meg, többek között tejes köcsögöt, kenyeret, kolbászt. A hatalmas tárgyakat belülről is fel lehet fedezni, ahol valójában a lényeg lapul. Valamennyi tárgyban az általa szimbolizált munkafolyamatot lehet megismerni interaktív eszközökkel, például a kenyérbe bújva a vetéstől aratáson át a molnár munkájáig ismerhető meg a kenyér „keletkezéstörténete”.

Egy másik pajtában megvalósítják sok-sok gyerek (és sok szülő gyerekkori) álmát, és létrehozzák a Bábszínházat, ahol nemcsak nézni lehet, mi történik a színpadon, hanem mindenki eljátszhatja kedvenc meséit, vagy szabadon engedheti fantáziáját, és új történeteket, kacagtató vagy szívhez szóló jeleneteket játszhat el. Gazdag bábkészlet, színes hátterek, zajkeltő eszközök, színpadra átírt mesék forgatókönyvei várják a családokat, baráti társaságokat, iskolai csoportokat, hogy Vitéz Lászlóként palacsintasütővel náspángolják el a csúnya ördögöt, királyfiként megmentsék az elrabolt királylányt a sárkánytól, vagy csak egy jót bohóckodjanak a paraván mögött a különféle bábkarakterek bőrébe bújva.

Egy kiállítási épület egy traktusát átalakítják fényképészeti műteremmé. Itt mai, modern, digitális technikával és az 1900-as évek elejéről származó fényképezőgéppel dolgozhatnak, ismerkedhetnek meg a gyerekek. Fényképésznek állhatnak, fotózási díszletet rendezhetnek be, majd az itt készült képet hazavihetik.

Kisbolt is készül, ahol kézbe foghatóak, odébb rakhatóak, megszagolhatóak, megtapasztalhatóak a dolgok. Bárki eljátszhatja a boltost a gyerekekre méretezett pult mögött, kihúzhatja az izgalmas árucikkeket rejtő fiókokat, megemelheti a liszteszsákot, beletúrhat a babba, beleszippanthat a fűszerek rekeszeibe. Itt nem nyűg, hanem játék megtanulni, hány deka is egy kiló, belefér-e vajon öt deci petróleum a literes üvegbe, és mennyibe kerül három szem árpacukor, ha szemenként egy garas az ára.

A Gyerekgazdaságban a lakóházat a gyerkőcök méretének megfelelő alacsonyabb bútorokkal rendezték be, így kényelmesen süthetnek-főzhetnek a konyhában, és akár kemencébe vethetik a kenyeret. A porta istállójában lovacska várja az abrakot, az udvaron mágneses disznó eteti malacait, tehén várja, hogy megfejjék a gyerekek, tyúk, kakas, csibe formájú hinták és ülőkék fogadják a megfáradt gazdákat. Az istállóban felhalmozott szalma is a szórakozás eszköze lesz szalmabála-ugrálóként. A valódi zöldségekkel ültetett kiskert mellett a gyerekek tanulókertben próbálhatják ki a játék hagyma ültetését, és szedhetik fel a játék répát, marharépát.

Az új gyermek-élménypontokat május elsején, az idén 18. alkalommal megrendezett Alkotónapon adják át a közönségnek. Egész nap majálisos hangulattal, színes programokkal várják a látogatókat.

Szólj hozzá!
Címkék: Skanzen
süti beállítások módosítása