Programok Szentendrén

Ötletek a szabadidő eltöltésére

Ismét egy fantasztikus színésznő lesz a Csevej vendége.

2016. április 03. 16:39 - Programok Szentendrén

Pogány Judit, Kossuth és Jászai Mari-díjas színművésznővel beszélget a sorozat házigazdája Kellár F. János Immánuel

"Fontos volt számomra, hogy létezzen Csevej ebben az anti kommunikatív korban.
Hogy értéket képviselő, értéket teremtő, jó embereket mutassak be, s a bemutatással képviseljek egy általam idealizált világot.
Kötetlenül, bő egy órát szentelve mindannak, amit vendégeimen keresztül meg fogunk ismerni.
Estjeim szubsztanciája, maga az est.
Ezáltal pedig azok is, akik eljönnek, az a téridő, s energia, mely ott teremtődik, áll és mozog egyszerre.
Hiszek a lehetőségben, az ottban, a mostban, hogy remélhessek a lehetetlenségben, a távolban, s a jövendő jóban..." - olvasható Kellár F. János Immánuel honlapján. 

kellar_f_janos_immanuel.jpg

Kellár F. János Immánuel évekkel ezelőtt indította útjára Szentendrén a Csevejt, ahogy ő fogalmaz egy kulturális-művészeti-értékobjektív-karitatív estet. Számos hazai művész volt már beszélgetőtársa, többek között Törőcsik Mari, Eperjes Károly, Ökrös Csaba, Cakó Ferenc.

A soron következő - 2016. április 12-én 18 órakor - est vendége Pogány Judit, Kossuth és Jászai Mari-díjas színművésznő lesz.

pog_ny.jpg

A helyszín változik. Több éve már a Pest megyei Könyvtárban tartották meg az ingyenes eseményeket. Most a V8 Uszodában lesz a beszélgetés.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://programokszentendren.blog.hu/api/trackback/id/tr598556904

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása