Programok Szentendrén

Ötletek a szabadidő eltöltésére

A Lajta Monitor Múzeumhajó Szentendrén

2016. október 29. 20:13 - Programok Szentendrén

A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, a Zoltán Gőzös Közhasznú Alapítvány, valamint a Mahart PassNave Kft. összefogásának köszönhetően, 2016. október 13. és november 12. között Szentendrén lesz látogatható –diákcsoportoknak ingyenesen – a Lajta Monitor hadihajó.

lajta_belso_1-590x392.jpg 

Az 1871-ben épült ún. „monitor” típusú, első világháborús hadihajó a 7 fennmaradt hajó egyike, így annak megtekintése rendkívüli élmény gyermeknek és a felnőttnek egyaránt.  Iskolások számára egyedülálló lehetőség lesz a hadihajó és a hozzá kapcsolódó tablókiállítás megtekintése.  Tervezett látogatási idő: október 13-november 12. között, hétfőtől péntekig, 10-16 óráig.  A hajó a Szentendrei régi MAHART hajóállomáson (Szentendre, Czóbel sétány 6. (útvonal: 11-es út, Ady Endre út, Sziget utca, Czóbel sétány 6.) látható majd. 

lajta_fedelzet_2-590x393.jpg

 

A Lajta monitorhajót 1871. május 17-én bocsátották vízre Angyalföld és Újpest határában, és 1876. december 8-án esett át a tűzkeresztségen, amikor testvérhajójával együtt tűzpárbajt vívtak az akkor még török kézben lévő Belgrádi erőddel. A hajó több alkalommal került bevetésre az első világháború időszakában:  46 évig, 1872. március 5-től 1918. április 10-ig LEITHA néven az Osztrák-Magyar Monarchia dunai hadiflottájában szolgált. Ebben a minőségében 1878-ban részt vett Bosznia elfoglalásában, majd az I. világháború Száva menti, belgrádi és Al-dunai harcaiban. 1918 áprilisában szerelték le. Az 1920-as évektől 1994-ig több mint 70 éven át a folyami kavicskotrásban elevátorhajóként látták hasznát.

INGYENES TÖRTÉNELEMÓRA ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLÁSOK RÉSZÉRE A LAJTA HADIHAJÓN SZENTENDRÉN

A Mahart PassNave Kft. felhívása a szentendrei iskolákhoz:

Tisztelt Igazgató Asszony, tisztelt Igazgató Úr,

Ezúton szeretnénk meghívni az Ön által vezetett iskola osztályait, hogy vegyenek részt egy ingyenes történelemórán, amelynek keretében a hajó vezetett látogatásán kívül egy 30 tablós I. VH kiállítást is megnézhetnek a diákok, mindezt természetesen szakemberek vezetésével. A 30 fős osztályok két csoportra bontva, mintegy 1.5 óra időtartamban tudnak részt venni a programon. A hajó nem fűtött, de fedett, a tabló kiállítás azonban fűtött és mosdóhelységekkel ellátott épületben kerül kiállításra.

Nem kell mást tenni, mint a 06-1/270-10-40 (munkanapokon 09:00-17:00 óra között) telefonszámon vagy a info@europahajo.hu mail címen regisztrálni. A hajó hétfő és péntek közt 10.00 – 16.00 óra közt tart nyitva.

Várjuk az Ön diákjait és tanárait, valamint természetesen Önt is sok szeretettel!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://programokszentendren.blog.hu/api/trackback/id/tr6911914195

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása